ALAP Pedagógiai Központ
Nyitólap
V. pakli: Körforgások
Ciklikus folyamatok térben, időben, és a természetben
Hátoldal: Kék
Keret: a 4 sarokban 4 csillag, vízszintesen egy-egy csíkkal összekötve
Kiegészítő figurák: A négy sarokban az összetartozó kvartett elemei (mindig a saját képe balra fent, majd ezt követi az óramutató járásának megfelelően a körfolyamat többi tagja) - a felső és alsó széles, különböző színű csík pedig a ,,Családi forgolódós" című kártya ruhaszín kombinációjának megfelelő szín-párokat jeleníti meg.
72 lapos kombinációs lehetőség: a IV., VII. kártyával

A térben, időben és a természetben rengeteg olyan folyamat zajlik, melyek ciklikusan, körforgásszerűen ismétlődnek. Nincs igazán kezdetük és végük, hanem - folyamatosan megújulva és változva bár - állandóságot képviselnek az életben. Ezek közül emeltünk ki kilencet, igyekezvén sok szempontból körüljárni ezt a kérdést. A kártyajáték céltudatosan arra, hogy ezek a folyamatok nem csak újra és újra ismétlődnek, de tulajdonképpen nincs is bennük meghatározható ELSŐ mozzanat! Vajon a tavasz az első, vagy az ősz? A tyúk volt előbb, vagy a tojás?

Térben:
Vízszintes síkban: kint - be - bent - ki (kutya az ólba)
Függőleges síkban: föl - jobbra - le - balra (mutat a tengerész a zászlójával)
Térben: lent - föl - fönt - le (repül a gólya)

Időben:
Évszakok: tavasz - nyár - ősz - tél
Napszakok: reggel - dél - este - éjszaka

Természetben:
Ember: csecsemő - kislány - menyasszony - terhes kismama
Madár: tojás - csibe - kiscsirke - tyúkanyó
Rovar: pete - hernyó - báb - pillangó
Növény: gesztenye - magonc - virágzó fatermés


Vizuálisan a legzsúfoltabb megjelenésű kártya. Ennek két oka van: egyrészt a körfolyamatok állandó kihangsúlyozására törekedtünk, másrészt a négy kiegészítő kép játék közben folyamatos segítséget kíván nyújtani. A látszólagos zsúfoltság azonban logikus rendet rejt magában, követhető, zavaró hatás helyett állandó intenzív szelekciós munkára, figyelem koncentrációra készteti a gyereket.

Játékszabályok:

1. Rakosgató (3-5 évesig)
Játszható egyedül, vagy társakkal. Az asztalon rendezzék sorba az összetartozó képeket, nevezzék meg az összefüggéseket, alkossanak sorozatokat szabadon, tetszőleges kezdőlappal. Ezáltal alapvető tapasztalatokat szereznek a körfolyamatokról.

2. Kvartett játék (3-8 évesig)
3-4 gyerek játszhatja. Mindenki 6 lapot kap. A maradékot az asztalra helyezzük, a gyerekek onnan húzhatnak, majd ha elfogyott - egymástól. Ha valakinél összegyűlt egy négyes sorozat, maga elé teheti. Az nyer, aki több kvartettet tud gyűjteni. Nagyobbakkal játszhatjuk úgy, mint a römit: mindig húzni kell, de utána egy felesleges lapot el lehet dobni. Megegyezés kérdése, hogy az eldobott lapot felveheti-e az utána következő gyerek, vagy nem - ilyenkor ha a húznivaló lapok elfogytak, lefordíthatjuk az eldobott lapokat, ebből húzhatunk tovább.

3. ,,Lórum" játék (4-8 évesig)
3-4 gyerek játszhatja. A lapokat egyenlő arányban szétosztjuk. Mindenki sorban lerakhat az asztalra egy lapot, ha tud: az egy körfolyamathoz tartozó sorozatokat a négy közül bármelyik lappal el lehet kezdeni, de ha a sorozat egy lapja már lenn van, akkor csak a soron következővel lehet folytatni. (Pl. lehet elöl a ,,tél", de ezután már csak ,,tavasz" rakható rá!) Ha valaki nem tud soron következőt rakni, kimarad. (ha tud rakni, akkor kötelező azt kitenni, nem tarthatja vissza ,,kitolásból"!) A győztes az , akinek a 9 sorozat kirakása közben először fogy el a lapja.

4. Memória játék (5-10 évesig)
2-4 gyerek játszhatja. Az asztalon képpel lefordítjuk a lapokat. Mindig csak egy lapot szabad felcsapni - ha az valamely sorozatban következő fázist ábrázol, vagy olan sorozathoz tartozik, amelyet még nem kezdtünk meg, akkor a gyerek kiteheti. Ezután ismét ő következik egészen addig, amíg rakni tud. (Ha nem, vissza kell a kártyát fordítani, helyét megjegyezni, hogyha sorra kerül, könnyedén ki tudjuk majd tenni.) Aki egy lapot ki tudott tenni, elvehet egy gesztenyét (korongot, ,,pötyit", stb.) Az győz, aki több gesztenyét gyűjtött - vagyis több lapot tudott kitenni.

5. ,,Makaó" játék (5-10 évesig)
2-4 gyerek játszhatja. Mindenki 5 lapot kap, egyet felcsapunk középen, a többit lefordítva mellé tesszük. Az első gyerek - ha a felcsapott kártyával egy sorozatba tartozó kártyája van - kiteheti, ha nincs, húznia kell egyet. Ha tenni tudott, akkor plusz egy tetszőleges lapot rátehet a kártyaoszlopra, húznia pedig nem kell. Ha erre is tud tenni, még mindig ő folytathatja a sort mindaddig, amíg tenni tud. Amikor már önmaga nem tudja folytatni, a következő gyerek jön. Amíg lefordított lapok vannak, kötelező tenni vagy húzni! Ha ezek elfogytak és esetleg a kör megakadna - vissza kell szedni a lapokat mindaddig, amíg folytatni nem tudják. Akinek ebben a szakaszban csak egy lap marad a kezében, be kell mondania: ,,Makaó!" - így ha egyetlen lapját a következő körben ki tudja tenni, győzött. Ha nem tudja kitenni, vagy elfelejtette bemondani a ,,makaó"-t - nem teheti ki a lapját, hanem húznia kell, s tovább játszik.

6. 72 lapos játék a ,,Családi forgolódós" című kártyával
A kártya felső részében található két csillagot egy széles, színes csík köti össze. Ugyanígy a kártya alsó részén található két csillagot. E két színcsík együtt egy kód: azt mutatja, melyik kártyát kell megtalálni a ,,Családi forgolódós" című kártyacsaládból. A csíkok szín-párjai megegyeznek a családtagok alsó-felső ruhájának színeivel (az alsó csík az alsó ruha színét jelzi, a felső csík a felső ruháét!) Minden szín-párból mindkét pakliban csak egy-egy van.

6.1. Rakosgató játék (3-6 évesig)
A szín-párokat kell párosítani, az azonosakat megtalálni úgy, hogy a ,,Családi forgolódós" kártyáit leterítjük az asztalra egy 6 * 6 - os mezőben, szín-párjával pedig letakarjuk. Ezzel rakosgathat egy gyerek is, de kisebb társaság is keresgélhet együtt.
6.2. Szín-párbaj (5-10 évesig)
2-3-4 gyerek játszhatja.: a játék lényege ugyanaz mint az előzőé! Cél a színek fent leírt azonosítása, de versenyhelyzetben! A játékosok között egyenlő arányban szétosztjuk a ,,Körforgások" című kártya lapjait. Az Asztal lapján 6 * 6 -os mezőben véletlenszerűen elrendezzük a ,,Családi forgolódós" című kártya lapjait. ,,Vigyázz...kész..rajt!!" kiáltással kezdődhet a játék! Mindenki felfordíthatja a saját lapjait (szabadon választhat stratégiát: egyszerre több lapot keresgél-e, vagy egyenként veszi sorra a lapokat?) és lázas keresésbe kezd. Ha összeillő párt talál, mindkettőt maga elé kell tennie. (Erre az utólagos ellenőrzés miatt van szükség, ha csak letakarnánk a másik kártyát, utólag nem lenne megállapítható, ki tévedett?) Az győz, aki a lázas keresgélésben, kapkodásban, kavarodásban, kezek összegabalyodásában először kiált fel: ,,Kész!" A felkiáltás sorrendjét feltétlenül meg kell jegyezni, hiszen a játék ezzel még nem ért véget! Most következik az ellenőrzés! Aki elsőnek kiáltott, sorra kirakja az asztalra a begyűjtött párokat, mindenki együtt izgul: vajon mind jól szedte-e össze? Ha igen, egyértelműen ő a győztes, a játék véget ért! A nagy kapkodásban, igyekezetben azonban könnyen előfordulhat, hogy hibát vét, rosszul párosít! Ha lapjai között egy hibásat találunk, máris elvesztette a játékot, kezdhetjük annak a gyereknek a lapjait vizsgálgatni, aki másodszorra kiáltott fel, s így tovább, egészen addig , amíg hibátlan sorozatot nem találunk. ( ha ilyen nincs is, senki sem győzött, új játékot kell játszani nagyobb oda figyeléssel!) Bizony-főleg eleinte-nem ritka, hogy a gyors győzelemre hajtó gyereket sorra hibát vétenek a nagy kapkodásban, és aki lassabban de alaposabban dolgozott - győz az orruk előtt annak ellenére, hogy ő kiáltott fel legutoljára. Így játék közben tapasztalhatják meg, hogy a fürge és alapos észjárás a legcélravezetőbb, önmagában egyik sem vezet sikerre .