ALAP Pedagógiai Központ
Nyitólap
II. pakli: Mennyi?
A számfogalom kialakulását segítő kártya
Hátoldal: narancs
Keret szürke téglalapból lekerekített négy kis téglalap
Kiegészítő figura: a négy sarokban, elkülönített mezőkben a ,,Mibe illik?" kártya képeit láthatjuk kicsinyítve.
72 lapos kombináció lehetőség: I., III., VI., VII. kártyával

A kártya alaplogikájában és vizuális megjelenésében is bonyolultabb az előzőnél! Logikailag és vizuálisan is állandó szempontváltásra kényszeríti a gyereket: egyrészt az alapjátékon belül folyamatosan három különböző dologban kell az azonosságot megtalálni, s megfelelni egymásnak. Másrészt vizuálisan az alapképet körülvevő szürke kereten kívül a négy sarokban megjelenő kisebb képek késztetnek állandó váltásra: egy-egy játékon belül vagy a belső képet kell figyelembe venni, a külsőket ,,elfelejteni", más játékokban pedig fordítva : a külső képek figyelembevételével játszhatunk, s a belül lévő központi kép veszti el teljesen jelentőségét! Mindez a szempontváltásokon kívül a játék minden pillanatában vizuálisan szelekcióra is késztati a gyereket, miközben folytonosan bonyolítja a vizuális észlelést! Ráadásul még nehezebbé teszi a szelekciót az, hogy az alsó képeken ugyanúgy az előző (,,Mibe illik?" kártya képei köszönnek vissza, mit a kereten kívül - tehát a képek elhelyezkedése ugyanolyan mérvadó szempont, mint az általuk megjelenített tartalom! (annyi segítséget azért adtunk, hogy kereten belül és kívül ugyanaz a tárgy soha nem jelenik meg egy kártyán - hasonló színvilág azonban szándékosan többször is!) Az apa-anya és a két ikerpár figurái pedig ismerősként köszönnek majd vissza a ,,Családi forgolódós" c. kártyán!
A játékok során több szempontból kell felismerni a számosságokat 0-10-ig. Kiemelt szerepet kap a pár és a semmi fogalma, a gyerek játék közben szerez ezekről is tapasztalatokat.

Egy-egy mennyiség három formában jelenik meg:

  • X db tárgy formájában - ezeket szándékosan rendeztük a hagyományos számkép alakzatba, így könnyű felismerésüket a vizuális minta azonosítása is segíti - nem feltétlenül késztet számlálásra, de segít rögzíteni a számképet.
  • X db pár formájában - összetartozó dolgokat kerestünk, olyanokat, melyek természetes módon rendeződnek párba.
    (1 emberpár = anya - apa, 2 ikerpár = 2 fiú + 2 lány, stb., ...) Szándékosan zártuk ki a vizuális minta segítségét, a képek elrendezése számlálásra készteti a gyereket . de célunk ez is volt: minél többször rákényszeríteni annak észrevételére, hogy két összetartozó dolgot egy mennyiségként kell számba venni!
  • X db ujj a kézen - egy harmadik szempont mellett a hagyományos ujjon számlálási rendet is bemutatjuk, valamit egy érdekes momentumra hívjuk fel a figyelmet: míg az előző két kategóriában a ,,semmi" mint üres kép, mint ,,nem létező" jelenik meg, addig kezünkön ez mutatható: az összezárt ököl jelzi a ,,semmi" fogalmát!

Játékszabályok:
A pakliból kivesszük a szóló cipő, zokni, láb képét mutató három kártyát, ezek majd a 72 lapos játékokban kapnak szerepet.

1. Triola (3-7 évesig)
Egy gyerek játszhatja. ,,Találd meg a három összeillő kártyát, és rendezd hármas sorokba!" (pl. 3 babakocsi, 3 pár galamb, 3-as szám ujjon mutatva)

2. Sorozatok (3-7 évesig)
Egy gyerek játszhatja. Sorozatok kirakása cél. ,,Keresd mag az egy sorozatba tartozó 11 db kártyát, s rendezd sorba 0-10-ig, illetve 10-0-ig!" (pl.: párok sorozata, kezek sorozata, tárgyak sorozata)

3. Gyűjtögető játék (4-10 évesig)
3-5 gyerek játszhatja. Mindenki 5 lapot kap, a maradékot az asztalra helyezzük. Ha valakinél összegyűlik egy trió, maga elé helyezi. A játék folyamán az asztalról, majd egymástól húznak. Az nyer, aki a legtöbb triót tudja összegyűjteni.

4. 72 lapos játék a ,,,Mibe illik?" című kártyával (5-10 évesig)

A pakliban tegyük vissza a szóló cipő, zokni, láb képét mutatató 3 kártyát!
1-2-3-4 gyerek játszhatja. Véletlenszerű keverés után kiterítjük a ,,Mennyi?" című kártyacsomag lapjait az asztalra, vagy a szőnyegre, hatszor hatos mezőben. A sarokban a ,,Mibe illik?'' pakli képei vannak (kicsinyítve) sajátos matematikai rendszer szerint elhelyezve, a játék során ezeket kell figyelembe venni! Egyenlő arányban szétosztjuk a ,,Mibe illik?" című kártya lapjait a játékosok között, ezeket lefordítva maguk elé helyezik a gyerekek. Sorban mindig a legfelsőt nézhetik meg. Ha a rajta lévő figurához hasonlót talál a hatszor hatos mezőben, valamelyik kártya külső sarkában - s most csak a külső sarkokat kell figyelembe venni! – pl. egy lap jobb felső sarkában - ez meghatározza a kezében lévő lap letevésének arányát: a jobb felső szomszéd lapra kell rá helyezni. Ezzel természetesen elfedi az azon kártyán található jelöléseket. Így lesznek ilyen lapok melyek nem rakhatóak ki, mivel a rajtuk lévő figurákat már letettük. Akinek így több lapja marad meg, az a vesztes. ( kártya mindig csak a másik kártyára kerülhet a hatszor hatos leterített mezőn, ,,kívülre" nem lehet tenni)