www.alapkozpont.hu » Kiadványaink

MEGSZÁLLOTT PEDAGÓGUSOK KÖNYVTÁRA SOROZAT

Balázsné Szűcs Judit TALÁLJUK KI ÚJRA A NEVELÉST!

Balázsné Szűcs Judit TALÁLJUK KI ÚJRA A NEVELÉST! Elfogyott!
ISBN:978-963-87977-1-1
Oldalszám: 112 old.

A ma pedagógusa sehol nem talál munkájához kellő segítséget. Képzése hiányos, és az is elsősorban - vagy inkább kizárólag - az oktatás módszertanára korlátozódik - ráadásul mára jócskán elavult. Továbbképzést jórészt olyanok tartanak, könyveket jórészt olyanok írnak, akik maguk soha - vagy legfeljebb csak nagyon-nagyon kis ideig - dolgoztak pedagógusként, és meggyőződéssel állítom, aki soha nem állt nap mint nap egyedül 30 gyerek között, az nem is tudhatja, miről beszél! (Azok akarják leírni és tanítani, akik soha nem csinálták, akik pedig csinálják - és jól - azok meg nem akarják leírni és tanítani...) Igazi egyéniség kizárólag a „jól nevelt” ember lehet: mert egyben kellemes ember is, vagyis nem merev, de megbízható szabálytartásával kíméli mások idegeit, tiszteletben tartja mások egyéniségének határait. Ettől még hűen követheti elveit, lehet önálló és határozott, bátran - és kulturáltan! - kiállhat az igazáért. Vitatkozhat, és a vitát megnyerheti, vagy elismerheti a másik fél igazát: önként, és akár presztízsveszteség nélkül is. A nevelés alakít, növel, mégsem jelentheti az egyéniség elnyomását. A „jó nevelés” soha nem azonos a túlzott szigorral, az öncélú fegyelmezéssel: kizárólag belátható, megérthető, szelíd ámde határozott, önként követhető útmutatást jelent! A túlzott szigor, az öncélú fegyelmezés mindig vagy behódolást, vagy agressziót szül, s az alázatos és az agresszív ember egyként „neveletlennek” minősül!

Balázsné Szűcs Judit RAJZELEMZÉS belemagyarázás nélkül

Balázsné Szűcs Judit RAJZELEMZÉS belemagyarázás nélkülElfogyott!
ISBN: 978-963-87977-0-4
Oldalszám: 108 old.

Minden olyan gondolat, mondat, amely úgy kezdődik, hogy: „talán”, „esetleg”, „úgy gondolom”, „lehetséges, hogy”, „nem biztos, de” - ezek mind-mind, kivétel nélkül sejtések és találgatások - vigyázzunk, hogy sejtésként is kezeljük! A gyerekrajz alapvetően nem vizsgálati anyagnak készül. A belső lelki tartalmak felfedezése lehet érdekes, akár izgalmas is - mintha egy kulcslyukon leselkednénk - fontos azonban, hogy egyértelműen törekedjünk az objektivitásra, vagyis kerüljük a nyakatekert belemagyarázásokat! A sejtés akkor válik belemagyarázássá, ha azonnal, egyéb megerősítések nélkül bizonyosságként kezeljük. Ezek nélkül is sok-sok érdekességről árulkodnak ezek a rajzok.

A gyerekrajz nem egyenlő a vonalak, foltok és színek összességével! A vonalak és foltok elkülöníthetőek, elemezhetőek, levonhatóak belőlük következtetések - de a gyerekrajz sokkal több náluk: kerek egész, megismételhetetlen csoda! Akkor is, ha nyakatekert, akkor is, ha csak néhány vonás, akkor is, ha alig felismerhető: felülírhatatlanul egy csoda, egy értékes alkotás, teljesítmény a javából! Egyedi és megismételhetetlen!

Balázs Gabriella LEGYÉL TE IS KARMESTER!

Balázs Gabriella LEGYÉL TE IS KARMESTER!Elfogyott!
ISBN: 978-963-87977-2-8
Oldalszám: 144 old.

A zene rejtelem, a zene talány: a zene játék - játék a javából! Izgalmas, lüktető, és magával ragadó! A jó játék mindig olyan, mint az élet: felfedezni való, mindig új mélységeket, mindig új buktatókat rejt. Elvétjük, elbotlunk, újra kezdjük - addig, amíg célba nem érünk. A zene ilyen. Ha végképp belekeverednénk, álljunk meg, nevessünk egyet, s kezdjük elölről a próbát: nem létezik, hogy végül ne járjunk sikerrel!

Eleinte mi, felnőttek irányítjuk a közös éneket, tapsot, zenélést. Azután adjuk fel a gyerekekre a kis csokornyakkendőt, kézbe a pálcát, s már kezdődhet is a kaland: LEGYÉL TE IS KARMESTER!

Balázsné Szűcs Judit - Hegedűsné Sevella Zsuzsanna Vizuális játékok
MESEVILÁG LÁNYOKNAK

Balázsné Szűcs Judit - Hegedűsné Sevella Zsuzsanna Vizuális játékok <br>MESEVILÁG LÁNYOKNAKElfogyott!
Oldalszám: 114 színes oldal

Ha már úgyis ábrázolunk, miért ne készíthetnénk olyasmit, ami izgalmas, ami magával ragadó a gyerekek számára? Ha már úgyis ábrázolunk, miért ne lehetne ez élvezetes - és ezért sokszorosan fejlesztő értékű - játék? Élt-e már kislány valaha, aki ne önmagát képzelte volna a szépséges, nádszálkarcsú királylány helyébe? Udvari népek, csodálatos erdők, dús rétek - csupa ragyogás, pompa és varázslat... Mesealakok: banyák, tündérek, manók, varázslók... Óvodások, kisiskolások világa ez! Olyannyira, hogy sok éven át lehet fő témánk - mindig tudunk újat mutatni, érdekeset alkotni vele. De valóban tudunk újra és újra érdekeset, vonzót, izgalmas lehetőségeket mutatni? Hogy valóban így legyen, ezért ebben a könyvben mesebeli ötleteket, technikákat, lehetőségeket gyűjtöttünk egybe. Néhány sablonunk segítségével azok a felnőttek is bátran belevághatnak ebbe az évekig kitartó vizuális játékba, akik nem születtek rajztehetséggel!

Balázsné Szűcs Judit - Hegedűsné Sevella Zsuzsanna Vizuális játékok
MESEVILÁG FIÚKNAK

Balázsné Szűcs Judit - Hegedűsné Sevella Zsuzsanna Vizuális játékok <br>MESEVILÁG FIÚKNAKElfogyott!
Oldalszám: 106 színes oldal

A mesék világa természetesen a fiúkat is magával ragadja! Képzeletüket azonban más gyújtja fel, mint nekünk - lányoknak! Kedves anyukák és pedagógusok - akik zömében nők vagyunk - gondoljunk erre, s rögvest kevesebb lesz azoknak a fiúknak a száma, akiket riaszt minden ábrázoló tevékenység. Értsük meg, hogy őket alapjában nem érdeklik a díszecskék, virágocskák, fodrok-bodrok, mint minket és leányainkat. A fiúkat a hősök küzdelme, a lovagi várak, a lovagi tornák - a királyi udvar „férfias” élete foglalkoztatja (természetes módon). Élt-e már fiú, aki ne önmaga képére formálta volna a díszes lovagi páncélt, a robosztus lovagi várat? A fiúkat is vonjuk be a mese feldolgozásba! „Csak” játszanak, de játék közben megismerik az anyagokat, a szerszámokat, a technikákat - és ezer egyéb ismeretre tesznek szert: nem utolsó sorban megtanulnak együttműködni, felfedezni, alkotni. Ebben a könyvben olyan - mesékhez kapcsolódó - vizuális játékokat gyűjtöttünk össze, amelyek a fiúk képzeletét gyújtják lángra!

dr Balázsné Szűcs Judit GYERMEKKÖZPONTÚ VIZUÁLIS NEVELÉS

dr Balázsné Szűcs Judit GYERMEKKÖZPONTÚ VIZUÁLIS NEVELÉS Elfogyott!
A Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium támogatásával

ISBN: 963 219 673 2
Oldalszám: 310 old.


BARANGOLÁS A ZENE VILÁGÁBAN (szerk.: dr Balázsné Szűcs Judit)

BARANGOLÁS A ZENE VILÁGÁBAN  (szerk.: dr Balázsné Szűcs Judit)Elfogyott!
ISBN: 963 218 090 9
Oldalszám: 104 old.

  • Bánki Vera: Csak az ember hallgat zenét
  • Horváth Imre: Zenehallgatás a gyakorlatban
  • Balázs Gabriella: Zenei (ön)képzés
  • Mihalovics Csilla: Zenés varázslatok
  • Harmat László: Növel-nevel a zene

Játék és fejlesztés a művészetek tükrében (szerk.: dr Balázsné Szűcs Judit)

Játék és fejlesztés a művészetek tükrében (szerk.: dr Balázsné Szűcs Judit)Elfogyott!
ISBN: 963 217 166 7
Oldalszám: 127 old.

  • Tunyogi Erzsébet: Érzelmi intelligencia
  • Mihalovics Csilla: A zene hatalma
  • Szabó Ágnes: Mozgásfejlődés
  • Karácsony Molnár Erika: Néphagyományainkról
  • Bubcsó Klára: Vizuális projektmódszer

dr Balázsné Szűcs Judit Az EMBER aki óvodás

dr Balázsné Sz. J. - Szaitzné Gregorits Anna: SZABADON, JÁTÉKOSAN, ÖRÖMMEL

dr Balázsné Sz. J. -  Szaitzné Gregorits Anna:  SZABADON, JÁTÉKOSAN, ÖRÖMMELElfogyott!
A komplex foglalkoztatás kézikönyve vegyes-, és tiszta csoportra. Részletes foglalkoztatási terv három évre lebontva.

A hagyományos óvodai témakörök újszerű, komplex feldolgozása, a korszerű ismeretek és módszerek beépítésével. Részletes foglalkozási terv három évre - mind vegyes - , mind ,,tiszta" csoportban megvalósítható ötletekkel. A gyerekeket nem tudományágak szerint ismertetjük még a való világgal, hanem természetes egységében kezeljük azt. A foglalkozási ágakat felváltják az élethelyzetekből adódó gyermeki tapasztalatok köré rendeződő élménykörök. Játszunk, de a játékunk tele van a valósággal való ismerkedés sokoldalú lehetőségével.

Olvasószobánkban ingyen letölthető
fejezeteket talál a kiadványból !

Balázs Gabriella - Mihalovics Csilla: VARÁZSLATOK

Balázs Gabriella - Mihalovics Csilla:  VARÁZSLATOKElfogyott!
A könyv - a maga színes, művészi ábráival, meséivel, feladataival - ,,kedvcsináló" ahhoz, hogy a gyerekek kedvet kapjanak minél többször leülni, és elmélyedni a mellékelt CD-n található zene varázslatos birodalmában.

Mozart: Varázsfuvolája igazi tündérmese! A Jó és a Gonosz, a Nap és az Éj küzdelme, a bűvös csengettyű és a varázsfuvola hatalma... A könyvbéli mese a mellékelt CD-n Sinkovits Imre tolmácsolásában minden kisgyerek szívéhez szól - de az igazi varázslat maga a zene! A könyv illusztrációi, érdekes feladatai, válogatott zenei részletei segítenek abban, hogy e varázslatos zenés mese minden 3-10 éves kisgyerek kedvencei közé tartozhasson, s egy életre megszerethesse az értékes zenét.

A zene világában való elmélyülésre ad lehetőséget a CD-ről szintén hallgatható: ,,Zenés szánkázás" és ,,Gyermekszimfónia" - Leopold Mozart gyerekeknek szóló muzsikája.

dr Balázsné Szűcs Judit SZIVÁRVÁNY FEJLESZTŐ KÁRTYACSALÁD

Elfogyott!
Óvodás és kisiskolás gyerekekkel játszható fejlesztőjátékok gyűjteménye, melyek kötetlen játék közben fejtik ki hatásukat.
A 6x36 lapos csomagból álló sorozat első 5 elemével önmagában is többféle játék játszható, de attól válik ,,családdá", hogy mindegyik egy-egy szempontváltás segítségével egy másik kártyával együtt, teljesen új játéklehetőségeket rejt magában - immár 72 db kártyával. A kártyákhoz ismertető füzet is tartozik, melyben részletes játékleírások és pedagógiai elemzések találhatók.

A kiadvány már nem kapható,
de a kártya leírása és a játékszabályok továbbra is elérhetők
ide kattintva...
Az ALAP Pedagógiai Központ
fenntartója a SZORT Bt.

OM Azonosító
FMK/OM -00600-2009


Mobil: +3630-624-72-73


Ugrás a lap tetejére ...