"EGYÜTT AGYALÓ"- KOMPLEX LOGIKAI TÁRSASJÁTÉK GYŰJTEMÉNY KÉSZÍTÉSE + telis-teli BOX című képzésünk hallgatói véleményei


"EGYÜTT AGYALÓ"- KOMPLEX LOGIKAI TÁRSASJÁTÉK GYŰJTEMÉNY KÉSZÍTÉSE + telis-teli BOX



Hallgatóink minden képzés végén anonim értékelő űrlapot töltenek ki, amelyben számokkal és szövegesen jellemzik, értékelik továbbképzéseinket. A lenti értékelések a teljesség igénye nélkül, de szerkesztetlenül kerültek weboldalunkra. Köszönjük, hogy a kérdőív kitöltésével hozzájárultak képzéseink fejlesztéséhez és sikeréhez.


Jelenleg az alábbi városokban indul:

ONLINE TANFOLYAM (Folyamatosan indul)
A részletek itt: >>


A képzés értékelései

A véleményeknél a jelenlegi, és a korábbi más akkreditációs számmal rendelkező, de hasonló megnevezésű, és tematikájú továbbképzéseink értékeléseit is megjelenítjük!

2023. évből:

1. HOGYAN ÍTÉLED MEG A TANFOLYAM GYAKORLATI HASZNOSSÁGÁT?

- Ami a képzés végeztével eszembe jutott az, hogy sajnálom azt, hogy ezzel a képzéssel nem évekkel ezelőtt találkoztam, mert akkor egy olyan óvodában dolgoztam, ahol az anyagi háttér kevéssé volt biztosított. Olyan intézmények számára (is) hasznos ez a képzés, ahol az egyre drágább játékok megvásárlása nehézséget okoz. Hiszen azokat mi magunk is el tudjuk készíteni kis költségvetésből. Plusz a gyerekek (és kollégák is) jobban megbecsülik ezeket, mint a vásárolt játékokat, eszközöket.

- A képzést és az alkotó munkát nagyon szerettem. Nagyon sok játékot készíthettem el, amiket biztosan fogok használni a gyerekekkel foglalkozásokon és szabad játék keretében is. Az egész tanfolyam anyaga , ötletei , az oktató személye , szemlélete , annyira inspiráló ,hogy biztos alapokat és kedvet ad a tanultak alkalmazásához és az „együtt agyalás" folytatásához. - Gyakorlati hasznossága rengeteg van. Én-ahogy jeleztem is-ovitól a gimiig minden korosztállyal dolgoztam már, sokat tapasztalt pedagógus vagyok így azt gondolom, hogy a pedagógusok zöme nagyon jól tudja használni. Egészen a kicsiktől a felső tagozatig mindenki talál benne számára érdekeset, használhatót. Nekem külön tetszett a doboz és ami benne volt módszeresen össze készítve……elállt a szavam. Ez igazi újdonság volt számomra. Nem kellett filcek meg ceruzák meg lyukasztók után rohangálni. Olyan volt, mintha anyukám bepakolta volna a táskám….

- Sok jó ötlettel gyarapodtam. Megváltoztatta a gondolkodásmódom, sőt, a gyerekekét is. Már gyűjtöm azokat a dolgokat, amiket korábban kidobtam volna. A mindennapjainkba be lehet ágyazni az ott tanultakat.

- Mindenképp hasznosnak gondolom a gyakorlatban. A gyerekek sokszor szívesebben tevékenykednek egy általuk, vagy általunk készített játékkal, mint egy bolti darabbal. A szülők bevonásával a közösségi kapcsolatok is erősödhetnek.

- Egy olyan játékkészlettel lettem gazdagabb, amit nagyon sokáig alkalmazhatok a foglalkozások során. Beépíthetem a projektekbe, egyénileg és csoportosan is játszatóak a gyerekekkel és talán a legfontosabb, hogy élvezhetjük a közös munka örömét és a munkánk gyümölcsét.

- Nagyon hasznosnak tartom, hisz a felgyorsult világunkban a gyerekek figyelmét leginkább ezekkel a gondolkodtató, tevèkenykedtető játèkokkal lehet felkelteni, lekötni.

- Számomra nagyon hasznos volt a továbbképzés. Több mint 25 éve dolgozom óvodapedagógusként, mégis rengeteg új ötletet, lehetőséget fedeztem fel, ill. kaptam a tanfolyamon. Minden kollégámnak ajánlani tudom és fogom is, ez egészen biztos.

- Ha mostantól el is felejteném a látottakat és az elhangzottakat, akkor is rengeteg, jól használható játékom lett ezalatt az idő alatt. De igyekszem a Gabitól látott szemléletmódot az óvodai mindennapokban is továbbvinni és meglátni a lehetőséget egy-egy jó nyomdában, mintában.

- A gyakorlati hasznosság még folyamatban van, hiszen főleg az idei nevelési évtől tudom megmutatni a gyereknek a játék gyűjteményt. De már a nevelési év tervezéséhez 100%-ban felhasználható az itt szerzett tudás.

- Az óvodai élet minden témájába szervesen beépíthető elemeket tartalmaz. Nagyon jól használható a mindennapokban.

- A játékok nagyon jól használhatóak. Tetszik, hogy van folyamatos nehezítési lehetőség is, így a vegyes korosztályú óvodás csoportommal is jól tudom használni az elkészült játékokat.

- Mivel óvónő vagyok a játék motiváló erejét napi szinten felhasználom, így ez a játékgyűjtemény nagy kincs a tervezésemnél és a gyermekekkel való alkalmazás során. A játék öröme pedig mindnyájunkat áthat, felüdít, ahogy Gabin is láthattuk a videók során az átszellemültséget és a lelkesedést. Köszönöm, hogy lehetőségem volt kipróbálni ezt a továbbképzési formát is!

- Mindenképpen hasznos. Biztosan fogom hasznosítani a gyakorlatban. Nem csak az elkészült játékokat és a jövőben elkészülő játékokat, de a Gabriellától tanult hozzáállást is.

- Nagyon hasznosnak találom a képzést. Rengeteg új ötletet kaptam, és még ezeknek korán sincs vége. Jómagam pedig jól kijátszottam magam. 

- Nagyon jó volt újra feleleveníteni azokat a játékformákat, fajtákat, amelyekkel játszva leszek képes a gyermekeket fejleszteni. Hasznos volt számomra ez a képzés. KÖSZÖNÖM!!

- A jövő tanévtől alkalmazom és bízom benne, hogy elindulnak a bennem lévő rejtett kreatív munkák.

- Nagyon-nagyon hasznosak! Többek között ötleteket adott arra is a tanfolyam, hogyan lehet az anyagokat újra hasznosítani, mit lehet készíteni a „szemétből” Témakör 8. 2. Mini dominó, Témakör 6. 2. 2. Lyukasztott SUDOKU. Megtanultam hogyan kel új életre a csomagoló papír Témakör 6. 2. 1. Télapós játék, Témakör 8. Egy figura – sok játék. Fenntarthatóságra nevelés – az Algyői Szivárvány Óvoda Örökös Zöld Óvoda, ahol fontosnak tartjuk a gyermekek környezettudatossára való nevelését.

- Úgy gondolom, hogy a gyerekek a tanfolyam segítségével minden képességüket, készségüket fejlesztették. Igazi élményt, értéket adtunk a gyerekeknek a tanfolyam által elkészített játékokkal és azzal, hogy ők, a saját maguk által elkészített játékokkal játszhattak.

- Mint eddig is, a tanfolyamok esetén, teljes egészében minden játék felhasználható, hosszú időre elfoglaltságot, ötleteket adó. Évekig használható a gyerekekkel való foglalkozás során. Elmondhatom, hogy a mi gyerekeink is nagyon megszerették ezeket a játékokat, és örülni fognak azoknak is, amit még nem tudtunk kipróbálni. (Voltak olyan régebbi játékaink, amiket a szülőknek is megtanítottak, és otthon is rendszeresen játszották.) Köszönöm, hogy ennyi nagyszerű ötletet és szép eszközt kaptam!

- Ahogy ezt az előzőekben is leírtam , nagyon hasznosnak találom a gyakorlati munkám során. Végre egy továbbképzés, amelyet teljes mértékben alkalmazni lehet a mindennapi életben.

- A szakmai tudásomat sikerült bővíteni az új ismeretekkel. Nagyon várom, hogy ősztől a gyerekekkel is tudjak ilyen játékokat készíteni. Ennek a továbbképzésnek minden egyes anyagát nagyon jól be tudom, majd építeni a mindennapi gyakorlatban és a fejlesztő munkámban.

- A mindennapi óvodai életben hasznosítani tudjuk, tehetséggondozás és felzárkóztatás céljából is. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2. MI A VÉLEMÉNYED AZ OKTATÓ (BALÁZS GABRIELLA) FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZAKTUDÁSÁRÓL?

- Nagyon tetszett a rendszerbe szedett, követhető módszertan és a játék ötletek. Nekem sokat segített, az elején még új volt minden, a végére már én is „beletanultam”, hogy mik lehetnek a játék változatai. Így a tanfolyam közben úgy éreztem, hogy már a folyamatában sikerült ráérezni és elültetni a módszertant. Nekem is egyre több ötlet jutott eszembe, egy-egy elfelejtett játékkal kapcsolatban, vagy egy-egy újra hasznosítható alapanyaggal. Ezt a videók menetének, a módszertan felépítésének és levezetésének köszönhetjük.

- A képzést tartó oktató megfelelően felkészült volt. Szaktudásának köszönhetően az információkat, ismereteket nagyon precízen, részletesen mutatta be, ami segítette a témák megvalósítását és ösztönzően hatott a képzésen elsajátítottak további alkalmazására.

- Az adott feladat mindig világosan volt közölve, úgy hogy a saját ötleteinknek elképzeléseinknek is helyet adott. Az információ mindig szemléletes és képszerű volt mind e mellett a lelkesedés és a szenvedély a monitoron keresztül is ösztönzően hatott rám. Az oktató látszik, hogy gyermekek között mozog: teljesen hiteles volt egész tanfolyam alatt.

- Szakmai tudása nagyon jó, amit át is tud adni másoknak. Felkészültségét tükrözi az elküldött alapcsomag tartalma is többek között.

- Nagyon szerettem hallgatni az előadásokat, látszik az alapos felkészültség és elhivatottság. Könnyen követhető, érthető, motiváló jellegű.

- Úgy gondolom az oktató teljes mértékig felkészült volt a továbbképzéssel kapcsolatosan. Tág, rendszerező ismeretekkel rendelkezik, szakmai tudása kiemelkedően magas.

- Az oktató maximálisan felkészült volt, a videókon érthetően, lényegre törően beszélt, megfelelő szaktudással alátámasztva azt. Kedves, harmonikus, megnyugtató személyiségével élvezett volt hallgatni a tanegységeket.

- Az oktató nagyon felkészült volt, látszik a több èvnyi tapasztalat, az, hogy nagyon sok időt foglalkozott a kèpzès összeállításával, a játèkok megtervezèsèvel, megvalósításával. Az összes videóban nagyon összeszedett ès èrthető volt. A szaktudása mellett, azt sem lehet figyelmen kívűl hagyni, hogy látszik szívvel lélekkel kèszülnek a játèkok.

- Korábban részt vettem már itt továbbképzésen, akkor is és most is nagyon jó tapasztalataim voltak az oktató(k) szakmai felkészültségéről, szaktudásáról. Különösen inspiráló volt Gabriella lelkesedése az egyes játékok és az azokban rejlő továbbfejlesztési ötletek iránt.

- Gabi nagyon részletes videókat állított össze, érthető, jól követhető módon. Minden játéknál kiemelte a fejlesztési lehetőségeket és külön értékeltem, hogy megmutatta azokat a verziókat is, amik nem bizonyultak jól használhatónak és tovább kellett még „agyalni” rajtuk. Érezhető volt, hogy nagyon sok tapasztalata van már a gyerekekkel együtt történő játékkészítésről.

- Kellő szakértelemmel bír. Tudása kiemelkedő, gondolkodása rendkívül összetett. Kreatív, pozitív kisugárzású. Szavai ösztönzőleg hatnak a hallgatóra.

- A játék szeretetét, a gondolkodás és gondolkodtatás fontosságát, a játékkészítés örömét hitelesen adta át. A játékok bemutatását természetes, nyitott személyiségével közvetítette. A videók érthetőek,

- Nagyon jó volt hallgatni és látni a kis videóit. Kellemes hangja, nyugodt természete, világos magyarázatai kedvet adtak a feladatokhoz, valamint az, hogy tudta miről beszél. Tetszett, hogy több játékot tett bele 1 témakörbe, 1 tematikába és hogy több játékot lehetett tovább fejleszteni. Rengeteg munka van ezekben a videókban meglátásom szerint, igazi példa számomra és gondolom mások számára is.

- Gabriella nagyon felkészült. A továbbképzés anyaga nagy mértékben átgondolt, alaposan kidolgozott. Az anyag közvetítési formája is kidolgozott. Ezen tényezők számomra arra utalnak, hogy Gabriella felkészültsége, szaktudása sokrétű, mély.

- Szerintem Gabi felkészült, alapos tudással rendelkező oktató. Nem csak új ismereteket ad, hanem a gyakorlati tapasztalatait is megosztja velünk, ezért nagyon hasznos a tanfolyam.

- Már az ismertető videón keresztül éreztem, hogy a továbbképzéshez az anyag és az eszközök is jól átgondoltak, melyek a szervezett munka eredményei. A videók jól követhetők, a feladatok, azaz a játékok elkészítése nem bonyolultak. Színesek, sokoldalúak, a gyerekek számára is élvezetesek. Gabi lelkesedése végig lenyűgözött. Teljesen jól érződött, hogy a továbbképzés iránt elköteleződött, lojális. Tudása sokrétű és megbízható.

- Az oktató maximálisan felkészült, és nagy szaktudásról tett tanúbizonyságot. Mégis, számomra a gyakorlati tapasztalatok megosztása volt a legérdekesebb.

- Az oktató felkészültsége, szaktudása kiemelkedő. Érthetően, élvezhetően adta át tudását, lelkesedését. Logikailag jól követhetőek voltak az anyagok.

- Olyan jellegű megújulást fejlesztett ki Gabi ezzel a játékkészítéssel a pedagógusoknak, amitől újra szárnyra kaphatunk. Nagyon sok munka és szinte folyamatos gondolkodás, "agyalás" van mögötte. Hiszen minden apróságban, amivel találkozunk a mindennapi életben ő meglátta és látja a továbbfejlesztését. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ötlet van még a fejében, amit még a jövő padagógusai kamatoztathatnak.

- Az oktató nagyon felkészült, kreatív, lelkesítő, érthetően magyaráz. Most online továbbképzést tartott, de már vettem részt jelenléti továbbképzésben (2016. „Környezetünk komplex megismerése”), Akkor is ő volt az oktató így most tudatosan kerestem a lehetőséget, hogy az általa tartott továbbképzések valamelyikén vegyek részt. Intézményünkben is tartott már kihelyezett képzést, amikről nagyon elismerően beszéltek a résztvevő kolléganők.

- Nagy szaktudással rendelkező oktatónak tartom, akin látszik, hogy szívvel-lélekkel végzi ezt a munkát. Bizonyára mindebben segítik, sok éves tapasztalatai, szakmai ismeretei. Nagyon aprólékosan magyarázta a témakörönként elkészítendő játékok menetét. Könnyen nyomon követhető volt, ha lemaradtam vagy elakadtam, akkor elég volt csak újból megnézni a videókat. Számomra külön öröm volt, hogy a legkisebbektől az iskolásokig minden korosztály számára elkészíthetőek voltak ezek a játékok. Voltak könnyebbek, nehezebbek. Nagy öröm volt számomra ez az időszak, melyet együtt dolgoztam végig Gabikával. Nagyon hálás vagyok érte, hogy egy ilyen nagy szaktudású emberrel ismerkedtem meg. Köszönöm Neki még egyszer!

- Az oktató nagyon nagy szaktudással rendelkezik. Hatalmas segítség volt, hogy minden munkához videó felvételek lettek mellékelve. Olyan érzésem volt, mintha ott ülnék a továbbképzésen. Aprólékosan elmondta, megmutatta, hogyan kell elkészíteni a különböző játékokat, és hogyan kell azokkal játszani. Minden játék elkészítéséhez aprólékos, megfelelő tájékoztatást kaptam. Köszönöm szépen!

- Nagy tudású, lelkes és lelkesítő, a gyerekekre fókuszáló, képességeiket figyelembe vevő, minden szakmai szempontra ügyelő. Ráadásul a hallgatókra is figyelő, segítőkész, tudja, mit lehet jó kedvvel elkészíteni, hogyan lehet ötleteket adni, hogy kedvünk legyen mindenféle új dolgot kipróbálni és kitalálni. Szeretem, hogy mindig kedves, emberi és gyakorlati ötleteket adó.

- Teljes mértékben meg voltam elégedve. Látszik a sok éves tapasztalat. Nagyon részletesen lépésről lépésre haladtunk. Sokszor elsőre úgy éreztem, hogy néha túl részletes volt, azonban a készítés során mégis többször vissza kellett néznem a videót. Jól átgondolt, alapos felkészülést igényelt az oktatótól az összeállítás.

- Szakmailag felkészült, motiváló, lelkesítő. -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

3. ÖSSZESSÉGÉBEN MI A VÉLEMÉNYED A TOVÁBBKÉPZÉSRŐL?

- Egy nagyon átgondolt, sokat adó továbbképzés! A tartalmi háttér is átgondolt, jól érthető. A gyakorlati rész jól érthetően van átadva, megvalósítható. Nem éreztem a fejem felett a nyomást a képzés időbeni teljesítésével kapcsolatban. Számomra inkább egy nagyon jó kikapcsolódás volt a teljesítés. Élveztem minden percét. A postán kapott doboz nagyon tetszett. Értékes eszközöket, jó alapanyagokat tartalmaz. Érezni lehetett rajta az oktató közvetlenségét a képzést végzőkkel szemben, a szeretetét az iránt, amit csinál. Biztosan több dobozt is készítenek, mégsem egy hirtelen elkészült csomag. Köszönöm az ajándékot, amit a dobozban találtam!

- Gyerekközpontú, jó, hogy a gyerekekkel együtt kell/lehet elvégezni online.

- Ezt a továbbképzést egy kolleganőm ajánlotta, és mivel szeretek barkácsolgatni, játékokat gyártani, gondoltam ez a nekem való képzés. Nagyon megörültem, amikor kinyitottam a BOX-ot és láttam, mennyi mindent tartalmaz, milyen esztétikusan, precízen van elrendezve a doboz tartalma. Élveztem minden percét a képzésnek, amelyik játék elkészítésére nem volt időm, azt mindenképpen be fogom pótolni. Az elkészült játékokat prezentáltam a munkatársaimnak is, és bíztattam őket a képzés elvégzésére.

- Szívesen részt vennék a többi képzésükön is. Az online forma nekem megfelelőbb a személyes részvételnél, mert rugalmasabb és könnyebb a távolság miatt.

- Nagyon tetszett a továbbképzés sokszínű, kreatív, gondolkodásra ösztönzött engem is ès s gyerekeket is. A megismert játèkok nagyon változatosak, további ötletelèshez adnak alapot.

- A képzést kolléganőmmel együtt végeztük el. Összességében elmondhatom, hogy ezek az alkalmak nagyon jó hangulatban teltek, az egyes játékok, ill, a hozzájuk kapott alapanyagok, eszközök nagyon színvonalasak, jó minőségűek voltak. Sok-sok új ötletet szereztem, ill. fedeztem fel a különböző eszközökben, alapanyagokban, amiket egészen biztosan hasznosítani fogok a későbbiekben munkám során.

- Nagyon élveztem a játékkészítést, gyönyörű alapanyagokból szuper játékaim lettek. A doboz pazarul lett összeválogatva.

- Örülök, hogy sikerült egy olyan továbbképzést találni, ahol csak úgy elrepült ez a 120 óra, amit otthonról, a saját tempómban végezhettem és ami valódi, használható tudást adott. Mindig vártam, mikor nyílik meg a következő témakör és hogy abban majd milyen játékok várnak (mert persze nem bírtam ki és előre meglestem az összes alapanyagot…

- Azt gondolom, ez a továbbképzés tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy szakmai tudásunkat bővítsük, valamint a kreativitásunkat nagyban fejlesszük.

- Ajánlom mindenkinek, remek alapot kap a pedagógus ezen a képzésen.

- A továbbképzés az ábrázoló technikáknak és a kreatív alkotásnak egy új lehetőségét tárta fel. Egy új szemléletet mutatott be azzal, hogy sokszor a legegyszerűbb alapanyagokból, jó ötletekkel, együtt gondolkodva mennyi hasznos, fejlesztő és egyben élményt nyújtó játékot lehet készíteni a gyerekekkel együtt. Ezek a közös munkák, alkotások további tartalommal töltik meg a foglalkozásokat és a csoport közös életét. A képzés nagyon gyakorlatiasan, részletesen mutatta be az elkészítendő játékokat, sokfunkciósan, rengeteg lehetőséggel, variálhatősággal.

- Innovatív és motiváló.

- A tanfolyamot nagyon hasznosnak találtam. A saját készítésű játékokat az ember elkezdi más szemmel is megvizsgálni. Elindul a kis „vezér hangya”. Lehetőségek tárházát nyitja meg a saját készítésű játékok világába. A gyermekek arcán az öröm nekünk is pozitív visszacsatolás. A biztosított eszközök jó minőségűek, élmény velük a munka. A videó jól érthető, könnyen elkészíthető. Köszönöm a lehetőséget, öröm volt számomra.

- Mivel volt alkalmam az Alap Pedagógiai Központ személyes és online tanfolyamain is részt venni, én a jövőben a személyes alkalmakat helyezném előtérbe. Jelen élethelyzetemben ez volt a megfelelő forma a fejlődésre, új ismeretek szerzésére, de számomra fontos a személyes találkozás is, a hétköznapokból való kiszakadás és a közösségi élmény. Kicsit soknak találtam a memória és dominó játékokat, de a tanfolyam végén nagy elégedettséggel töltött el az a játékcsomag, amivel gazdagodhattam. Ezek közül több játék kipróbálását tervezem a következő hónapokban.

- Én nagyon örültem az online formának, pont ilyet kerestem és nagyon a szakmámba vágott a téma. Sokat dolgoztam a játékokon, de akkor, amikor ráértem és ez nagyon jó volt. Nem mindennap tudtam vele foglalkozni, de amikor nekiálltam, akkor órákig barkácsolhattam. Kevés az ilyen online és egyben akkreditált tanfolyam, aminek értelme is van.

- Hasznos, érdekes, szórakoztató volt. Minden percét élveztem, játszva tanított.

- A továbbképzés minden pillanatát élveztem, még akkor is, mikor 2 tanegységgel le voltam maradva az évvégi óvodai teendőim miatt, mert tudtam, hogy van elegendő időm a hiányok pótlására, hogy a videók bármikor visszanézhetők és minden szakszerűen be van mutatva, el van magyarázva. Volt olyan alkalom, amikor kb. 8 játékot készítettem el egy délután alatt. Viszont a vége felé a színezés, a sok kis kép kivágása nem volt a kedvenc tevékenységem. Ovisaimmal ezeket jelenleg nagyított formában tudom/tudnám elkészíteni életkoruk és képességeik végett. Viszont milyen jó, hogy manapság könnyen tudunk szkennelni, méretet változtatni és fénymásolni hála a technikai fejlettségnek.

- Olyan képzésre vágytam, ahol örömmel tevékenykedhetek, sikerélményem lesz, és a gyermekeimet sok-sok fejlesztő játékkal örvendeztethetem meg. Megkaptam! Köszönöm!

- A továbbképzés minden pillanatát élveztem. Az alkotás számomra mindig öröm. A játék készítés közben nem gondoltam a mindennapi gondokra, ellazított, feltöltött, kreatív gondolatokra sarkalt. A biztosított eszközöket (csupahegy kréta) nem ismertem, de biztosan megvásárolom a csoportomban a gyermekeknek, mert élvezet volt vele dolgozni. A mai világban, ahol már az óvodás gyermek is az okos telefonon nő fel, nehéz olyan játékokat biztosítani a gyermekek számára, ami motiváló. Az alkotás öröme viszont, amikor maguk is részt vehetnek a kitalálásban elkészítésben, még mindig cselekvésre ösztönző, és eközben a képességeik is fejlődnek.

- Nagyszerű! Nagyon jó volt, hogy gyakorlatias és nem száraz anyagú tanulandó.

- A továbbképzésen megismert játékkészítési ötletek nagyszerűek, az elkészített játékok az óvodás gyermekcsoportokban jól hasznosíthatóak.

- Nagyon jól meg lett oldva a továbbképzés a video felvételekkel. Így olyan érzés volt, mintha én is ott lettem volna a továbbképzésen. Izgalmas volt a játékok elkészítése otthon is, és az óvodában a gyerekekkel is. Ehhez hozzájárult az igazi sikerélmény, amit a gyerekek akkor éreztek, amikor elkészült a játék. Amikor a saját maguk által elkészített játékokkal játszottak, az igazi, különleges élményt, örömöt jelentett a gyerekek számára. Ez abból is észrevehető volt, hogy a következő alkalommal is ugyanolyan örömmel álltak neki a következő játék elkészítésének. Az elkészített, érdekes játékokat haza is vihették, ahol lehetőség nyílott a szülővel, testvérrel való játékra is.

- Nagyon tetszett, sok inspiráló ötletet kaptam. A kapott eszközök szépek, nagyon jó minőségűek. Mindig örülök, ha részt vehetek egy ilyen tanfolyamon. Szerettem, hogy az oktató mindig ötletadó, segítőkész, sohasem tolakodó, nem csak a szakmai szempontokat mondja el, hanem támogató, és arra ösztönöz, hogy minél több érdekes dolgot próbáljak ki jó kedvvel, így a gyerekeknek is át tudom adni ezt a felfedező hozzáállást.

- Nagyon tetszett, mert gyakorlaton alapszik. A játékok készítése közben rengeteg tapasztalatot szerezhettem. A csoportom a sok fejlesztő játékkal gazdagabb lett. Nagy előnye, hogy szívesen készítettem, nem volt kötelesség érzésem. Nekem nagyon sokat számított, hogy itthonról, önálló időbeosztásban tudtam haladni, így nem kellett a szervezést megoldanom. A megszerzett tudást pedig nagyon jól tudom majd alkalmazni.

- Egy kicsit tartottam ettől a továbbképzéstől, hiszen nekem ez volt az első online továbbképzésem. Amikor Gabika köszöntött és megnyitotta a továbbképzést, akkor már tudtam, hogy jó kezekben vagyok. Nagyon tetszettek a videók a játékkészítésekről. Könnyen értelmezhető és megvalósítható volt. Igaz voltak nagyon aprólékos feladatok gondolok itt a színezésekre az apró figuráknál, vagy a szalvéta technikánál a vágásnál, ragasztásnál. Kellett hozzá a kitartás, türelem, de megérte az elkészült játékok láttán.

- Szakmailag nagyon hasznosnak tartom. Videóanyaga, részletes és jól szerkesztett. A játékok, könnyen, olcsón elkészíthetők és nagyon látványosak. A rendelkezésre álló eszközök nagyon jól használhatók és egymással akár keverhetők. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

4. MENNYIRE VOLTAK ÚJSZERŰEK A TOVÁBBKÉPZÉSEN MEGISMERTEK?

- Nekem minden ötlet a hasznomra vált, mert pont hiányosságom volt, hogy nincsenek alapkészleteim, nincs mihez nyúljak egy foglalkozásnál, vagy tervezetnél. Ha volt ötletem, a kivitelezésében elakadtam. Ezeket most mind megoldotta nekem a képzés, és nem csak tudással gazdagodtam, hanem rengeteg kész játékkal is.

- Nagyon újszerűek voltak. Én a színezési technikákat emelném ki, itt tanultam, pedig már nem most kezdtem a pályát.

- A továbbképzés alatti „másképp” gondolkodás az, ami új volt. Segített előhozni azt a képességet, ami által minden játékból ki lehet hozni többet is mint ami.

- Abszolút újszerűek voltak az ötletek és azok kivitelezése is. A játékok alkalmazhatóak a gyerekek körében és beillaszthetőek az adott projektekbe. Megkaptam azt, amit ettől a képzéstől vártam.

- Az alap játèkok ismertek voltak( dominó, párkereső stb.) A kivitelezès volt új számomra, valamint az hogy egyetlen alapjátèkkal mennyi mindent lehet játszani ha egy kicsit továbbgondoljuk.

- Nagyon sok új ötletet szereztem a képzés során, amit munkámban biztosan hasznosítani fogok majd.

- Megismertetett egy teljesen másfajta gondolkodásmóddal, amit remélem, hogy jól fogok tudni kamatoztatni az óvodai munkám során.

- Nagyon sok jó, új ötlettel találkoztam mind az alapanyag használat szempontjából (pl csomagolópapír felhasználása) mind pedig játéklehetőségek szempontjából is. Nagyon tetszettek az olyan játékok, amik többféle lehetőséget is adnak a játékra.

- Számomra szemléletében volt teljesen más, mint eddigi tanfolyamaim.

- Szívesen részt vennék a többi képzésükön is. Az online forma nekem megfelelőbb a személyes részvételnél, mert rugalmasabb és könnyebb a távolság miatt.

- A munkámból adódóan rengeteg fejlesztő játékkal találkoztam már, de sosem játszottunk saját kezűleg elkészített játékkal. Sokat tanultam ezalatt az idő alatt erről a lehetőségről és valóban, a gyerekek is nagyon élvezik a közös munkát.

- Az összetett játékok és az egyszerű ötleten alapuló, de sokoldalú fejlesztőjátékok nagyon fellelkesítettek, továbbgondolásra ösztönöznek. A játékok kb. 60 %-a volt újszerű számomra.

- Az volt az érdekes, hogy teljesen egyszerű játékokból mennyi mindent ki lehet hozni, ami nem jutott volna eszembe pl. szalvétával tükrözés, csomagolópapírból memória. Ilyen szempontból újszerű volt, de volt olyan játék is-utaltam is rá a dolgozatban-ami hasonlított egy bolti játékhoz a szabályokat tekintve.

- Teljes mértékben. Magam is szoktam játékokat készíteni a gyerekeknek, de nagyon sokat tanultam Gabriellától. Az átgondoltsága, alapossága ahogyan egy- egy játékot kidolgoz, megvalósít számomra példaértékű. Sokat tanultam tőle.

- Sok új dolgot ismertem meg, de a legfontosabb az volt a tanfolyam során, hogy azt tanította meg, hogyan lehet egy egyszerű játékból érdekes, gondolkodtató, fejlesztő játékot varázsolni. A lényeg az volt, hogy új szemszögből tanulhattam meg készíteni és alkalmazni a játékokat.

- A játékok többségét már ismertem, így azok nem voltak teljesen újak számomra, de ez nem vont le semmit a képzés lényegéből, hasznosságából. Énmagam is szeretek kreatív tevékenységeket végezni, meglévő dolgokat újragondolni, átalakítani, saját arcomra formálni. Azok az ötletek, amiket nem ismertem (pl. madarat tolláról, tekergő kukacok, négyoldalú dominó…) azt a gondolatot indították el bennem, hogy magam is alkothatok új játékokat a gyerekekkel, amiket mindannyian élvezhetünk.

- Rengeteg új ötletet kaptam a továbbképzésen, és szinte valamennyi arra sarkallt, hogy tovább gondoljam, a saját csoportomra alakítsam.

- Az elkészítési technikák ismertek voltak, viszont az ötletek, a különböző alapanyagok (pl. szalvéta, csomagolópapír) változatos felhasználása, újszerűek.

- Nekem teljesen, én meg csak nagyon kezdeti szakaszában vagyok ennek, hogy új játékokat találjak ki. Mindenkinek nagyon ajánlom!

- A továbbképzésen szerzett ismeretek újszerűek voltak, egy-egy játék elkészítésének bemutatása során az előadó ösztönzött arra, hogy az elkészített játékot szabadon bővítsem a saját ötleteim alapján, illetve bátran (kreatívan) igazítsam az adott gyermekcsoporthoz.

- Én már több ALAP képzésen is részt vettem. Nagyon tetszenek nekem ezek a játékok, hiszen együtt el lehet készíteni a gyerekekkel és bármilyen terület fejleszthető ezek által. Az itt elkészített játékokat a csoportomban felhasználtam, a gyerekekkel együtt elkészítettük és játszottuk is. Óriási élmény volt nekik, amikor az elkészült játékokat kipróbáltuk, utána pedig haza is vihették, amit elkészítettek. Felhívtam a figyelmüket, hogy próbálják ki otthon a szüleikkel is, amit elkészítettek.

- Nekem, mint mindig, most is sok újszerű ötlet van benne, amire rácsodálkozom, hogy tényleg milyen jó ötlet, eddig nem is gondoltam rá. Most is kaptam olyan jó ötleteket, amivel fellendíthettem a gyerekek és a magam kedvét is, és továbbröpíthet bennünket az úton, új lendületet adva, hogy ne felejtsük el a tananyagban rohanásban, hogy milyen jó játszani, és adjunk időt magunknak a felfedezésre, ötletelésre.

- A játékok készítése eddig is része volt a munkámnak, viszont rengeteg új ötlettel, módszerrel ismerkedhettem meg. A játékok továbbgondolása ilyen részletes feldolgozásban még új volt nekem.

- Sok új ismeretet és ötletet kaptam a képzés során.

- Én - mint a dolgozatomban is említettem- nagyon nyitott vagyok az innovatív ismeretek befogadásra, itt ezekből jól tudtam kamatoztatni. Fejlesztő pedagógusként persze magam is sok fejlesztő játékot ismerek, használok, mert úgy gondolom, hogy az egyik legjobb fejlesztő mód az óvodás korosztálynál a játék. Nagyon jól voltak rendszerezve témakörönként a játékok, széles skálán mozgott. A legtöbb gyermekhez nagyon közel állnak az állatok, szinte minden témakörben megtalálható volt.

2022. évből:

- A továbbképzés kihagyhatatlan! Fontos része a pedagógusi kreativitásnak és gondolkodásnak! Minden témakörben hasznos lehet! Az egyszerű, de tervezést igénylő játék készítés gyerekre szabott. Ez az ötlet ma a gyerekek figyelmét, gondolkodását, finom motorikáját kihagyhatatlan módon segíti! Nekünk, pedagógusoknak, és a gyerekeknek is a mai, informatikus életben nagyon szükségszerű egy ilyen online továbbképzés!

- Nagy sikere volt a játékoknak, magukénak érezték a gyerekek, hiszen ők is partnerek voltak az elkészítésben, tervezésben, a szabályok kialakításában. Nem bántam meg, hogy jelentkeztem a képzésre, sok örömet okozott! Hálásan köszönöm a sok ötletet, a csodaszép dobozt (a lányom már lecsapott rá), mindent!

- Az elkészített játékötleteket mappába gyűjtve helyezem el a csoportban, lehetőséget biztosítok a nagyobb gyerekek számára az egyéni játékra. Mivel minden laminálva lett, így tartós, jó minőségű játékokat tudok biztosítani a számukra. Szerintem ez a későbbiekben mind nekem, mind a kollégámnak, a fejlesztő pedagógusnak egy jó kiindulópontot fog adni, tovább fog bővülni a kínálat.

- Minden nagyon színvonalas volt, köszönet érte! Felsős tanárként is tudtam alkalmazni, átgondolást igényelt. Gabi szuper oktató, élveztem minden percét a továbbképzésnek! Szuper képzés! Köszönök mindent! Az óráimon tudom hasznosítani, a szakkörökhöz kiváló alap.

- Nagyon sok hasznos és új dolgot ismertem meg. Egy dolog mennyi mindenre használható! Nagyon hasznos, nagyon sok anyagot magába foglal. Időigényes, de mindenképpen megtérül. A munkám során valóban hasznos és fontos a tanfolyam. Gabi felkészült, érthető, jól szemléltette a játékokat.

- Az első alkalomtól kezdve azt a rendszert vezettem be, hogy itthon megnéztem a videókat az adott játékról, ha olyannak ítéltem meg, hogy ezt a csoportomban a gyerekekkel együtt elkészíthetem, akkor az anyagokat előkészítve vittem be az oviba a „dobozomat” és közösen tevékenykedtünk. Volt olyan is, amikor az általam elkészített kész játékkal érkeztem hozzájuk, de ezt is nagyon várták. Idővel megszokták, ha a doboz a kezemben van, akkor valami különleges játék következik. Meglepetésemre, mindegyik korosztály örömmel vett részt a játékkészítésben.

- Ezen a továbbképzésen való részvétel mindenképpen hasznos volt számomra, olyan sokféle és egyszerű anyagokat használhattam fel tartalmas fejlesztő játékoknak, amit különben nem is gondoltam. Az, hogy egy játék hányféleképpen játszható, esetleg bővíthető, vagy nehezíthető, az is fontos információ volt nekem. Ezeket mind hasznosíthatom a munkámban. Azt is megtapasztalhattam, hogy a játékkészítés a gyermekkel, valójában közösségformáló hatással bír, ahogyan a gyermekek együtt alkotnak, gondolkodnak az adott helyzetben, az valóban nagyszerű.

- Már voltam előzőleg „élő” tanfolyamon, de most is új információkhoz és tudásanyaghoz jutottam. Teljes mértékben érthető, felkészült és jól magyarázó, vicces, de mindenképpen 100%-ban felkészült az oktató! A gyerekek részére átadható és őket bevonó volt a tanfolyam.

- Örömmel töltött el, amikor rá találtam erre a tanfolyamra. Rögtön láttam, hogy hasznosnak fog bizonyulni, és alig vártam, hogy a munkám során is felhasználhassam az anyagokat. Egy kis, négy csoportos óvodában dolgozom, mint óvodapedagógus. Jelenleg körülbelül nyolc éve vagyok a szakmámban. Készítettem már a gyerekekkel közösen, vagy saját magam is játékokat a csoportnak, viszont most sokkal, de sokkal több lehetőséggel, ötlettel találkoztam a tanfolyam során. A gyerekekkel nagyon sok játékot kipróbáltunk az elmúlt hetekben. Mindenre nem jutott idő, ám 4 éves kisfiammal hétvégenként itthoni környezetben szinte az összes játékot végigjátszottuk.
Célom, hogy további képek keresésével akár ők maguk önállóan is létre hozzanak egy ilyen kisvakondos, térbeli játékot. Ebben segítem őket, viszem tovább a megkezdett ötletelést. Jövőre a jelenlegi kiscsoportosokat is egyre inkább szeretném bevonni a játékok feltalálásába. Összességében remek, szórakoztató heteken vagyunk túl és állnak előttünk is.

- Teljes mértékben elégedett voltam Gabi felkészültségével. Mindig időben tudtam elkezdeni az adott témát. Sok újdonságot tanultam, amiket a továbbiakban fel tudok használni a munkám során.

- Új és színes, fejlesztő hatású ismeretekkel gazdagodtam a továbbképzés során. Az oktató, Gabriella maximálisan, lelkiismeretesen felkészült volt. Szaktudása elismerésre méltó. A továbbképzés sokrétű, színes és új ismeretekkel gazdagította tudásomat, pedagógiai munkám során nagymértékben hozzájárul a gyermekek hatékony fejlesztéséhez.

- Maximálisan hasznosnak ítélem meg a tanfolyam gyakorlati hasznosságát, hiszen számtalan új fejlesztő játékot ismertem meg, és sok ötletet adott a játékok továbbgondolási lehetőségeire.

- A játékötletek, amelyeket a továbbképzés során ismerhettem meg és sajátíthattam el, nagymértékben gazdagították fejlesztési lehetőségeimet pedagógiai munkám során. A gyermekek izgalommal és érdeklődéssel fogadták, és tevékeny részesei voltak mind a játéknak, mint a további ötletek kigondolásának és megvalósításának.

- Számomra a probléma felvetése és annak sokféle megoldási lehetőségei voltak újszerűek. Tökéletesen illeszkedik az intézményünkben preferált projekt módszerhez is, teljes mértékben bevontam a gyerekeket a feladatokba.

- Legjobban Gabi lelkesedése tetszett. :-) Élvezettel hallgattam, hogy minden feladatot kipróbált gyerekekkel és megosztotta velünk a tapasztalatait. Nagyon felkészült volt, minden alapanyagot pontosan megtaláltam a dobozban. Izgatottan és kíváncsian nyitottam meg minden egyes témakört.
Nagyon innovatív, inspiráló volt a továbbképzés számomra. Sajnálom, hogy nem vagyok többet csoportban, hogy még több témát kipróbálhassak. Külön élmény volt számomra az oktató személye. Kedves, mosolygós, szakszerű, aprólékos. Köszönöm szépen!

- Nagyon hasznos, jól felépített a tanfolyam, szinte mindent lehet az óvodás gyerekek körében is alkalmazni.

- Mivel közel áll hozzám a matematika, úgy gondoltam, hogy a tanfolyam elvégzése kicsit felfrissíti a kreativitásomat ebben az irányban. Nem csalódtam, nagyszerű ötleteket találtam hétről hétre.

- A játékok sokfunkciós volta megkérdőjelezhetetlen, hiszen rengeteg területet fejleszt: Értelmi képességek: gondolkodás, figyelememlékezet, következtetés, megfigyelés, megfigyelőképesség, számolási képesség, válogatás, osztályozás, színek ismeret, formaészlelés, ok- okozati összefüggés meglátása. Érzelmi, akarati tényezők: kitartás, önfegyelem. Érzékelés, észlelés: téri tájékozódás síkban, arányok érzékelése. Motoros képességek: finommozgás, szem-kéz koordináció, együttműködés, koncentráció, olló, ragasztó használata. Anyanyelvi és verbális képességek: beszédhallás, beszédértés fejlesztése, szókincsbővítés, beszédszervek- hangképzés ügyesítése, mondat és szövegalkotás, kifejezőkészség, belső képalkotás, képzelőerő, beleérző képesség, non verbális kommunikáció, fogalomismeret.

- Szeretném megköszönni a rengeteg ötletet, a segítőkészséget, a nagyszerű iránymutatást. El kell, így a végén mondjam, hogy a családi kapcsolataimat is nagyban befolyásolta, javította a tanfolyam, mert a párommal együtt néztük meg otthon a videókat, közösen készültünk fel egy-egy témakör megvalósítására. Segített a rajzolásban, színezésben, vágásban…együtt örültünk a sikeres megvalósításoknak. Köszönöm az élményt!

- Számomra teljes mértékben újszerű ismereteket nyújtott a képzés, holott néha csodálkoztam is, „hogy ez hogy nem jutott eszembe!” Egyértelműen látható, hogy Gabi elhivatott, felkészült szakember. Ötleteit, ismereteit érthetően, remekül át tudja adni, látszik, hogy nem csak „leadja” az anyagot, hanem benne él, szereti azt, amivel foglalkozik.

- A tanfolyam jól felépített, jól követhető a megvalósítás során a távoktatás anyaga. A szükséges eszközöket is teljes mértékben biztosítják a résztvevők számára nagyon jó minőségben, gyakorlatilag kiszolgálva a képzés végzőit, ezzel is megkönnyítve munkájukat. A tanfolyam során elkészített, bemutatott játékok közül - esetleg kisebb továbbgondolással – mindegyiket fel tudom majd használni munkám során az ovis csoportom mindennapjaiban. Köszönöm a sok jó ötletet, a csoda- Box tartalmát, a formanyomóknak különösen örültem.:-) Remélem a későbbiek során még találkozunk valamelyik tanfolyam során akár online, akár személyesen.

- A továbbképzésen újszerű módszerekkel, továbbfejlesztő technikákkal ismerkedtem meg. Az oktató széleskörű ismeretekkel rendelkezve, szemléletesen, érthetően adta át a továbbképzés anyagát. A videókon látottak alapján könnyen elkészíthetőek voltak a játék ötletek.

- Nagyon örültem az online képzési lehetőségnek. A viszonylagosan kötetlen haladás megkönnyítette számomra a folyamatos haladást. A játékötletek által hosszú távra felhasználható és továbbfejleszthető, alkalomhoz és ünnepkörhöz igazítható tudást kaptam. Mind a tehetséggondozásnál, mind a felzárkóztatásnál tudom hasznosítani a tanfolyam során elsajátított ismereteket.

- Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy online, kötetlen formában lehetőségem volt részt venni a továbbképzéseden. Már volt részem találkozni veled egy korábbi képzésen, annak jó hangulata, a közös készítés élménye sokáig bennem volt, szívesen gondoltam vissza rá. A jelenlegi járványhelyzet nehezített körülményei között remek lehetőség volt így dolgozni veled, a videók személyesebbé tették az alkalmakat, az elkészült játékokkal szinte együtt próbálkoztam veled. 

- A módszerek ismeretének birtokában sok újszerű dolgot/játékot ismerhettem meg, melyről nem is gondoltam, hogy beépíthetők az oktatásba. Nagyon jó szemléletet nyújtott Gabi, az ismeretek összefüggéseire felhívta a figyelmemet. Látszódik, hogy elhivatott pedagógus, akinek érzéke van a különlegesre. Élvezetes volt az információátadás. Nagyon felkészült oktató, aki mindvégig, 120 órán keresztül lelkesítő is volt! Magas szintű háttértudással rendelkezik. A pozitív személyiségével is tanít.

- Színvonalas továbbképzésen vehettem részt. Nagyon jónak találtam, hogy témakörökre volt tagolva, melyek után el lehetett készíteni a játékokat. Elegendő idő állt rendelkezésre, hogy tanítványaimat is intenzív csoportmunkára ösztönözzem. A tanfolyam keretében szakmailag mélyreható tudásátadás valósult meg.

- A tanfolyam a pedagógiai munkámat fejlesztette, nagyon sok ötletet adott a megvalósításához. Minden egyes játék hasznos, mely rávilágított arra, hogy jobban tudjam definiálni a tanulók nehézségeit. Azonnal tudom majd alkalmazni az egyes játékokat az adott részképességek fejlesztésére.

- Az ilyen feladatoknál kreativitásuk, a kritikai gondolkodásuk, a kitartásuk, az együttműködésük fejlődik. Ez a „művészi munka” az énképet, az önbizalmat, az önirányítási képességet és a közösséghez való tartozást pozitív módon erősíti. Nagy kedvvel láttak hozzá a gyerekek a játékok elkészítéséhez. Megmutattam saját elkészített játékaimat is, melyek a nehezebben kibontakozók számára ötletként szolgáltak. A tervezés, a munka megvalósítása során a lelkesedés, a kitartás volt ránk jellemző. Örülök, hogy ilyen gazdag játékgyűjteménnyel bővíthettem a meglévő készletemet! Nehézségek nem merültek fel.

- Számomra teljesen újszerűek voltak a továbbképzésen megismertek, más típusú játékokat készítettem eddig. Gabi nagy szakmai felkészültséggel, rugalmassággal, érdekesen vezette a tanfolyamot. Felsőben tanítok, de a játékokat továbbgondolva tudom őket használni a munkám során. A tanfolyam hasznos és gyakorlatorientált.

- Igyekszem az óráimat tevékenység központúan alakítani, kooperatív munkaformákat keresve. Ezért gondoltam, hogy hasznos lehet számomra a tanfolyam, olyan ötleteket kapok, amiket kicsit átalakítva a szaktárgyaim oktatása során is használni tudok. Az is pozitív hozadéka a tanfolyamnak, hogy 7 éves gyermekemmel is tudunk vele játszani, észrevétlenül fejlesztve készségeit, képességeit.

- A továbbképzésen a megismert játékok újszerűek, élvezetesek voltak. Gabi szakmailag felkészült, elhivatott. Hasznos, a továbbiakban bővíthető játékokat ismertem meg. Maximálisan gyakorlatias volt. Szuper magyarázatokkal, hibalehetőségekre felhívta a figyelmet.

- A játék készítés maga új tapasztalat volt, a kreativitás, a kreatív gondolkodás, továbbgondolás – fejlesztés, korosztályonkénti megvalósítás lehetősége... Gabi lelkes és alapos magyarázata nagy segítség volt, tanácsai nagyon hasznosak voltak! Átgondolt előkészültsége és az eredmény hosszas kidolgozása bátorító, példaadó és elgondolkodtató!

- Köszönöm a tanfolyam alatti rengeteg tananyagot, segítséget! Az alap játékötletek, néhány esetben ismertek voltak. A további változatai azonban nem! Teljesen más gondolkodásra készteti az óvónőt, más szemléletre. A gyerekek adott képességeiket, életkorukat figyelembe véve rengeteg egyéni differenciálásra adnak lehetőséget a játékok.

- Jól használta a modern infokommunikációs eszközöket. Gabinak magas szintű szaktudása van.

- A továbbképzés korszerű, gyermekközpontú anyagokat tartalmaz. Segít abban, hogy szemléletmódunk alakuljon a mai gyerekek felé pedig több lexikális tudással segítsük fejlődésüket. Sok és változatos tananyaggal és eszközök használatával ismerkedtem meg. A játékok segítségével a gyerekek gondolkodását, értelmi képességeit még jobban fejleszti. A tanfolyam anyaga teljesen beépíthető az óvodai és iskolai gyakorlatba.

- A lehetőségek tárháza szinte végtelennek bizonyul. Összegzésként nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek az élménynek, új távlatokat tanulhattam, melyekkel új élményeket, játék lehetőségeket mutathatok az érdeklődő gyerekeknek, segíthetem további fejlődésüket!

- A továbbképzésen megismertekben az egymásra épülésük, a differenciálhatóság tetszett a legjobban! Az előadó, Gabi maximalizmusa, gyermekközpontúsága, szakmai ismereti és tapasztalatai kifogástalanok, munkájához csak gratulálni tudok! Újdonságokkal ismerkedtem meg, mely új színeket és szinteket jelent további óvónői munkámban. Nagyon hasznos volt, hogy részt vettem az online tanfolyamon. Az újonnan készített társasjátékokat azonnal tudta is hasznosítani a gyerekek nagy örömére!!!

- Nagyon sokszor rácsodálkoztam, hogy „egyszerű”, mindennapi anyagokban mennyi elkészítési és fejlesztési lehetőség van. Maximálisan felkészült oktatótól maximálisan előkészített anyagot kaptam. Kiválóan bemutatta az elkészítést, érthetően megfogalmazta a szabályokat, fejlesztési lehetőségeket. Nagyon hasznos ötletekkel, látásmóddal lettem gazdagabb. Motivációt kaptam minden anyag hasznosításához, tematikus heti tervezéshez való elkészítéséhez. Nem utolsó sorban gazdagabb lettem egy használható fantasztikus játékgyűjteménnyel, amire büszke vagyok, sikerélményhez juttatott. A mindennapokban, szabad játékidőben, tematikusan kiválóan hasznosítható.

- Nagyon nagy lehetőséget látok a jövőben, abban, hogy társasjátékokat készítsünk minden sokfunkciós játékból, amikor mi is középső csoportba lépünk, természetesen a játékkészítésbe még aktívabban való részvétel mellett. Nagyon motivál, hogy tematika szerint minden játék változtatható, heti tervezésben, projektekben alkalmazható. A képzés nem volt idegen számomra, hiszen a világjárvány előtt végeztem már az ALAP Központ által meghirdetett 60 órás tanfolyamot, ami szintén játékkészítés volt, Nyíregyházára jártam. Biztos voltam benne, hogy Önöktől használható, gyakorlatias tudást, értékes fejlesztő készletet kapok. Azonnal jelentkeztem az online képzésre, ami ebben a válságos időszakban zseniális lehetőséget nyújtott. A játékok kivitelezését nagyon precízen előkészítettnek találtam, remek segédanyagot, eszközöket kaptam. Sokszor rácsodálkoztam a játékok könnyű elkészítési módjára, az anyagok egyszerűségére, a többfunkciósság nagyszerűségére. Nagyon sok új ötlettel, sajátos látásmóddal lettem gazdagabb.

- Több játékfajtát már ismertem, de mindegyikbe tettél sok kis „csavart”, amitől újszerűek tudtak lenni. Az oktató felkészültsége, szaktudása magas szintű. Nagyon pozitív a személyisége. Nagyon elégedett vagyok a továbbképzéssel. Csak elméleti tudást adó továbbképzésekkel szemben sokkal jobban preferálom az alkotási tevékenységeket. Lehet, hogy azért, mert vizuális beállítottságú vagyok, de így jobban megmarad bennem a tudás.

- Mindenképp hasznosnak tekintem a továbbképzést. Inspiráló volt. Szeretem alkalmazni a gyerekek között a saját készítésű játékokat. A gyerekeket is inspirálja! Pont tegnap volt, hogy megint készített két ovisom társast a csoportban.

- Jó volt saját kézzel készíteni a játékokat, de hasznos volt számomra az is, hogy ha valami ismétlődött, akkor nem színeztem ki újból, hanem beszkennelés után ki tudtam nyomtatni. Ezzel sok időt tudtam megspórolni. Az általam készített régebbi játékok is sokszor így készülnek, nem szabad kézzel. Az online továbbképzés nagyon kényelmes módja a tanulásnak, hiszen szabadon választom meg, hogy mikor fogjak hozzá, de a személyes visszajelzéseket nem tudja pótolni. Ezért is esett jól, amikor rám írtál és segítettél abban, hogy ne csússzak ki az időből. Igaz, hogy nem személyes volt, de kicsit mégiscsak az volt. Ezért hálás köszönet! Köszönök mindent! A jó ötleteket, az inspiráló videókat és azt a pozitív energiát, amit így videón keresztül is sugárzol mindenki felé!

- Nem készítettem még társasjátékot, így teljesen újszerű volt a továbbképzés.

- Hihetetlenül jól felkészült, tudatosan (láthatóan) felépített anyagok. Gondosan összekészített anyag, kidolgozott, aprólékosan megtervezett ötletek. Csak a legjobbakat tudom mondani. Köszönöm! A tanfolyam követhető, jól felépített. Igényesen megtervezett, kivitelezett. Minden videó érthető, motiváló. Mindenképpen több lettem tőle. Azóta mindenre úgy tekintek, mint játék alapanyagra... Végig az járt a fejemben, hogy fejlesztő pedagógusoknak milyen jó lehet. De én, mint pedagógiai asszisztens is remekül fogom tudni hasznosítani a helyettesítések alkalmával.

- Kedves Gabi!

Megjött a doboz. Imádom! Azok a nyomdák a dobozon... főleg a maci...jaj...szerelmes vagyok. Aztán ahogy kinyitottam egy matrica fent a sarokban... és amik benne vannak! És az ajándékok is.... Boldoggá tetted a napomat! Mutogattam is a kollégáknak.... velem örültek, hííííztek....húúúztak... Annyi kedvesség, annyi odafigyelés, gondosság van benne. Jaj, nagyon köszönöm :-) Öröm lesz így belevetni magam.... Az én napon szuper lett, legyen a Tiéd is ennyire szép!

2021. évből:

- Köszönöm, hogy lehetővé tetted nekünk ezt a képzést online! Fantasztikusak voltak a videók: jól érthetők és jól követhetőek. Szuper jó volt a kreatív doboz a hétről – hétre összekészített anyagokkal. Köszönöm a kedves kézzel írott leveled és az ajándékod. Remélem a jövőben változik a járvány helyzet és személyesen is találkozhatunk egy másik szuper képzéseden is.

- Teljesen elégedett vagyok az előadó felkészültségével, szaktudásával. Fantasztikusan jól magyaráz, szemléltet és a módszertani ismeretek is jól érthetőek és a gyakorlatban alkalmazhatók voltak.

- A tanfolyam nagyon érdekes, az elkészített játékokat jól tudom alkalmazni a mindennapokban. A továbbképzésre kapott BOX-ot fantasztikusan jól összekészítve kaptam meg. Minden pedagógusnak szívből ajánlom!

- Hetente egy-két alkalommal vittem be a játékkészítő dobozt a csoportba mindig nagy nyüzsgés támadt körülötte segítettek színezni, ragasztani, lamináló fóliába rakosgatni szétvagdosás után válogatni, csoportosítani. Az életkoruknak megfelelő játékok kikerültek a polcokra azokat a mai napig szívesen hordják szabadon játszani.

- A játékok elkészítése során megfogalmazott módszertani megfontolások, kivitelezési ötletek újszerűek voltak számomra.

- Az oktató előadásai jól követhetők, logikusan felépítettek. Munkája alapos felkészültségről, átgondolásról árulkodik. Az alkotó évek során összegyűjtött gyakorlati tapasztalatai, a játékkészítéskor érvényesülő szemléletmódja, szaktudása meggyőző.

- Jól szervezett és igényesen kivitelezett képzés, mely során a résztvevő egy gondolkodásra és alkotásra inspiráló ötlethalmazt kap!

- A továbbképzés hasznos ötleteket kínál a gyerekekkel közösen elkészíthető játékok megalkotásához, és ennek révén a sokoldalú képességfejlesztéshez. Alsó tagozaton a tanórai keretek közt zajló oktatási munkába is beépíthetek a játékötletek.

- Nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal vettem részt a tanfolyamon. Hálásan köszönöm a lehetőséget! Gratulálok az ALAP Pedagógiai Központ munkájához!

- Ahogy egyre jobban belemerültem a négyoldalú dominók kínálta játéklehetőségekbe, annál izgalmasabb volt számomra a feladat. Úgy látom, számtalan továbbgondolási, továbbfejlesztési lehetőséget tartogat ez a játéktípus. A munkám bemutatását ugyan lezárom, de úgy gondolom, az ötletelés, az újabb játékok megalkotása nem zárult le ezzel.

- Elméleti és gyakorlati téren is tanultam újat a képzésen. Gabi elméletileg is magasan képzett, színvonalas gyakorlati tudással rendelkezik, át is tudja adni a tudását. Végig könnyen követhető, érthető, érdekes volt a továbbképzés. Nagyszerűen megoldottátok az online változatot!

- Kimondottan a gyakorlati alkalmazás miatt jelentkeztem, nagyszerűen alkalmazható a tanfolyamon megszerzett tudás az óvodai életben.

- A gyerekeknek nagyon sok ötletük támadt a madaras fa színezése közben, hogy még mit lehetne rárajzolni (napocska, szívecske, kígyó, stb.). Örülök a kreativitásuknak, de ebben az esetben próbáltam kicsit kordában tartani, hogy el tudjanak készülni a játékkal, és tudják élvezni a használatát. Mitől sokfunkciós a választott játék, mely fejlesztési területekhez alkalmazható? Ez a játék az óvodások minden korosztályában használható. A legkisebbekkel gyakorolni lehet a színeket, később a térbeli elhelyezkedést. Gyakorolni lehet vele a névutókat (alatt, fölött, stb.). Fejleszti a megfigyelőképességet, a koncentrációt, ha megosztom a társammal az én készletemet, esetleg együtt játsszuk, akkor a szociális képességeket. A játék készítés során fejlődik az esztétikai érzékük, a kitartásuk.

- Köszönöm szépen a sok remek ötletet, gyakorlati útmutatót, gyönyörű eszközöket! További jó munkát kívánok!

- Nagyon profin elkészített tananyagot kaptam, élveztem a képzés minden percét. Külön örülök az apró praktikáknak, amik megkönnyítik a további munkámat (pl. sablon készítési tanácsok), vagy szebbé teszik az elkészített alkotásokat (színezési ötletek). A játékok rendkívül sokrétűek, lehet őket csak a játék kedvéért is játszani, vagy pedig fel lehet őket használni a fejlesztés során. Azt tapasztaltam, hogy szívesen játszanak a gyerekek azokkal a játékokkal, amiket már eddig bevittem a csoportba, de még sok van, amikkel ezután fognak találkozni. Kíváncsian várom, hogy mekkora sikerük lesz az új játékoknak.

Az ALAP Pedagógiai Központ
fenntartója a SZORT Bt.

OM Azonosító
FMK/OM -00600-2009


Mobil: +3630-624-72-73


Ugrás a lap tetejére ...