EGY JÁTÉKBAN - SOK JÁTÉK!

Egy játékban - sok játék? Persze! – hacsak nem koszolódik, foszlik használhatatlanná egy hét alatt! Mert ha igen, akkor az az egy játék, ami megvalósult – az is köddé válik!

Hát, bizony így jártunk először!

Hetekig dolgoztunk, még az apukák is beszálltak a fejtörésbe – ahogy az előző részben leírtam – irdatlan mennyiségű kártyát készítettünk. Nagyon élvezetes volt a gondolkodási folyamat, komoly csapatszellem (egymásra figyelés, összetartás, összedolgozás, egymás segítése, kiegészítése…) alakult ki, és a közös cél egy sor negatív jelenséget is megszüntetett (amit amúgy is gyűlölök, és addig is minden tudásommal irtottam: nem cikizték többé egymást még pillantásokkal sem, nem léteztek többé „beszólások” még véletlenül sem…). Tehát én meg voltam győzve már a készítés folyamata alatt, hogy ez életünk részévé kell, hogy váljon! Egy életre elköteleződtem: a rám bízott gyerekek mindig, de mindig játszanak majd játékkészítést!!! Amíg világ a világ!

De per pillanat, az első – igen sok közös munkával elkészült – játék szemlélésekor rá kellett jönnöm, hogy ez bizony már a készítés során elrongyolódott. Annyiszor raktuk sorba, annyiszor csoportosítottuk, annyiszor fogdostuk össze keresgélés közben, hogy vállalhatatlanul mocskos, szamárfüles, kopott, szakadozott lett. Néhány játékmenet után úgy döntöttem, ezt nekem kell megfogalmaznom: „Gyerekek! Ez olyan ronda, hogy még megfogni sem szeretem!”

Először persze döbbenet ült ki az arcokra, és mély zavarodottság. Ilyet nem szoktunk mondani senki munkájára – most meg a sajátunkra??? Ezért dolgoztunk ennyit?

ÁT KELLETT BESZÉLNÜNK: sokat dolgoztunk. Jó volt ilyen sokat dolgozni? Nagyon jó!!! Jót és érdekeset hoztunk létre? Különlegesen jót és érdekeset! Ünnepeljük meg! S legott óriási tapsvihart kavartunk, nagy éljenzéssel – még a szomszédból is átnéztek, mi történhetet nálunk? Ha már ott voltak, taps-viharozhattak és éljenezhettek velünk! Hálából hoztak egy kis isteni kekszet, mi előkaptunk egy kis maradék szörpöt, és a két gyereksereg óriási ünneplést csapott. (Legott rákaptak ők is arra, hogy ezentúl ők is játékkészítést játszanak!)

No, ezzel a megbecsültség és a dagadó kebel helyreállt, viszont a játék maradt lestrapált. Így bizony játszani sem igen lehetett már vele, nemhogy majd továbbfejleszteni, nehezíteni, új szabályokkal, eszközökkel, kártyákkal kiegészíteni. Méghogy egy játékban – sok játék? Ehhez: rendbe kell tenni. Nincs mese.

Az ünnepség utáni reggelen komoly tanácskozásra hívtam össze a gyerekeket. Ronda? Ronda. Szakadozott? Szakadozott. Szeretjük ezt? Nem szeretjük. Teljes egyetértés. Huuu… Jól indul.

HELYRE HOZZUK? – NA LETT ERRE TANÁCSTALANSÁG! „Most tényleg kezdjük előről, Jutka néni?” „És ha az is ilyen ronda, szakadozott lesz?” „Soha nem játszunk, csak „csinálunk”?”

„Hát, ez a probléma gyerekek! Ezt kell megoldanunk! Nem akármilyen csapat vagyunk!!! Kitaláltuk! Megcsináltuk! Minden lehetséges variációt megtaláltunk! Még az apukák sem kellettek hozzá – mi magunk csináltuk meg! Hát mi ne tudnánk kigondolni, hogyan lehet ugyanezt szépre, tartósra elkészíteni? Olyanra, hogy évek múlva is öröm legyen még ránézni is, hát még kézbe venni! Játszani vele!” Kezdték magukat kihúzni, kezdtek lelkesen egymásra pillantgatni. De még nem szóltak.

Ütöttem hát tovább a vasat: „Így kitaláltuk ezt az egészet! Ilyen szuperül! Csak ki tudjuk még találni azt is, hogyan lehet ez használhatóbb?”

KEZDTEK TÉTOVÁN SORJÁZNI AZ ÖTLETEK: „Ezentúl csak kézmosás után nyúljunk a kártyákhoz!” „Ami elkészül, rakjuk sorba a polcon, és hagyjuk úgy, hogy ne kelljen mindig újra összefogdosni, koptatni!” „Keressünk hozzá keményebb papírt!” ………

És nekiláttunk. Szép papírra, válogatott színekkel, jó ceruzával, megmosott kézzel, a polcra sorakoztatva … - kártyáról kártyára hűen átmásoltuk az egészet. Legvégül a frissen vásárolt laminálógéppel egyenként bevontam minden darabját.

Évekig játszott vele boldogan még a következő csoportom is.

Nincs pénzünk megvenni azt a sok csodálatos játékot, ami minket csábít a boltokban. De a saját játék készítése nem a spórolásról szól! A lényeg a közös agyalás, és a céltudatos kézműves munka. Olyan készségeket, képességeket, közösségi szellemet, összetartást tud létrehozni, amit semmi más.

EZ SOHA NEM LESZ EGY JÁTÉK A SOK KÖZÜL!

Játssz játékkészítést!Apró hasznosságok