RETTENETES!!! HAMIS!!!

Jártál már úgy, hogy lelkesen irányítottad a közös éneklést – közben folyamatosan érzékelted, hogy rettenetesen hamis, de ha te abbahagytad az éneklést, az egész szétesett, abbamaradt?
Próbáltál rájönni, ki viszi ennyire félre az egész gyerektársaságot, és hogyan tudnád őt javítani úgy, hogy a többi gyerek tovább énekeljen?
Hogyan lehetne egyszerre kézben tartani a dalolást, de közben a gyerekekre egyénileg is figyelni (fülelni), mindenkinek a saját problémájában segíteni?

Én is sokat kínlódtam két dologgal:

amikor én vezénylek, nem mindig hallom az egyes gyerekek zenei tevékenységét: aki halkan énekel hamisan, nem biztos, hogy eljut a fülemig – a többieket viszont megzavarhatja
sokszor látom is, hallom is a hiányosságokat, de amint odamegyek valakihez, hogy segítsek, a csapat zenélése szétesik, mivel közben nem irányítok

Sokáig kutattam a megoldást, míg rá nem találtam egy olyan játékra, ami nem csak a problémáimat oldotta meg, hanem nagyon jó mulatságnak is bizonyult – miközben a gyerekek olyan dolgokat is elsajátítottak, amiben addig nem is reménykedhettem! Ez volt a „karmesteres játék”, ami véletlenül jutott eszembe, de osztatlan sikert aratott a gyerekek körében – s így végül

hatásos, átgondolt rendszerré, kiforrott módszerré fejlődött.

MI A CSUDA AZ A KARMESTERES JÁTÉK?

A gyerekek éneklése, zenélése közben a karmesteri szerep természetesen az óvónénié, a tanítóé! Amíg mi irányítjuk a közös zenélést, addig erősen meg van kötve a kezünk. Nekünk az egész kart, az összes zenélő gyereket kell összetartanunk.

Kínomban – mivel sokadszorra kavarodtunk bele a közös dalolásba, miközben egy dörmögő gyereknek próbáltam segíteni – kipenderítettem egy jó hallású, talpraesett kislányt:

„Legyél te a karmester!”

felkiáltással. Egy pillanatra megszeppent – de már vett is egy nagy levegőt, és nagy vigyorgással lengetni kezdte a kezét. Az arcán különös büszkeség ragyogott - de amitől a lélegzetem is elállt: a többiek arcán tükröződő koncentrált figyelem!!! A büdös kölkei! Rám sose figyeltek így!!!

Hazafelé a buszon ez járt az eszemben. Miközben a magam munkáját akartam segíteni, lám, a képességfejlesztés egy különösen hatékony gyöngyszemére találtam! Tudtam, hogy amit aznap láttam: nagy kincs! Nem szabad veszendőbe hagyni! Ki kell aknáznom valahogy! Hmmm. Legyünk máskor is karmesterek. De hogy? Mi is kell a karmesterséghez? Jó, egyetemi diploma, meg sok-sok tanulás. Az egyetemi diplomára még várni kell, de a sok-sok tanulás? Az megoldható! Hiszen – állítólag – ezért járunk az iskolába. Ezen kívül? Karmester pálca – kivitelezhető egy dobütővel. És még? És csokornyakkendő! Óóóó! Ezért bomlani fognak!!!

A Déli pályaudvar melletti Aranypókban (Lám, milyen régen volt! Vajon ott van még?) beszereztem egy tépőzáras csokornyakkendőt.

Elmondhatatlan sikere lett. Ettől kezdve nem volt megállás: a gyerekek alig várták, hogy elhangozzék a hívó szó:

„LEGYÉL TE IS KARMESTER!”

s már versengve szaladtak is, kapcsolták a nyakukba a kis nyakkendőt, kapták kezükbe a dobütő gombját (mint egy igazi karmester pálca!), lendítették a karjukat, és teljes összpontosítással irányították a dalt.

A többiek meg? Mint a kisangyal! A buzgóság szobrai! Nem csoda, hiszen legközelebb ők állnak majd a többiek előtt. Dehogy kockáztatnák, hogy később visszakapjanak egy „kitolást”!

„LEGYÉL TE IS KARMESTER!”
ALSÓBAN? ÉS: ÓVODÁBAN??? NEM TÚLZÁS EZ?

Legyél te is karmester? 3-4 évesen?

Valójában mindig is így volt! Ugyanis aki tud „kiszámolni” – márpedig a legkisebb óvodás kortól ezt mindig is tudtak a gyerekek – az tulajdonképpen már a karmesterséget gyakorolja. Csak nem tud róla. Csak mi sem tudtuk. De csináltuk – mindig. Hogyan is?

A mondóka „mamanyelv”: legtöbbször értelmetlen, vagy csak értelmesnek tűnő ritmikus gügyögés. Lényege az egyenletes lüktetés, de mellette egyértelműen mindig dallama is van – mely nagyrészt követi a beszéd dallamát, ezért erre nem szoktunk figyelni. De azonnal felkapjuk a fejünket, ha valaki „más” hanglejtéssel kezd bele. Szinte mindig egyenletes mozdulatokkal, tapssal, járással, koppintással kísérjük. A lüktetést érzékeljük fontosnak. Nem véletlenül: a „mamanyelv” a szívdobbanás lüktetését vetíti át a külvilágra.

„Ecc, pecc, kimehetsz…” – nem létezik magyar anyanyelvű ember, aki ne tudná folytatni, rendszerint arcán széles mosollyal! Ráadásul mit látunk? Automatikusan, mindenki kis egyenletes mozdulatokkal kíséri! Ha más nem, legalább a feje bólintgat közben picit! Annyira összetartozik a kettő. Zsigeri reakció.

LÁM! A MAGYAR EMBER MIND SZÜLETETT KARMESTER!

DE HOGY LEHET EZ?

A zenében – a legkomolyabb zenében is – az egyik legfontosabb a megfelelő tempó, a megfelelő egyenletes mérő biztosítása, hiszen ez az, ami a zenélést egységbe forrasztja. Éppen ezért az egyenletes lüktetés megéreztetése, begyakoroltatása – Forrai Kati néni óta biztosan – mindig is fontos feladatunk volt a zenei nevelésben, már 3 éves kortól. Alapvetően nincs is más dolgunk, mint eddig: léphetjük, tapsolhatjuk, koppinthatjuk, dobolhatjuk, dobbanthatjuk… a mérőt, napokon, heteken, hónapokon át – szükség szerint. Nem telik el sok idő, amíg a legügyesebb gyerekre rábízzuk – mint eddig is mindig – hogy számolja ki egy mondóka segítségével, ki álljon a dalos játékban a kör közepén.

EBBEN A PILLANATBAN SZÜLETIK A KIS KARMESTER!

Mert mi is történik? Körbe állítjuk a gyerekeket, a kis Marci pedig szemben velük elindul: „Ecc, pecc, kimehetsz…” – s minden mérőütésre rámutat a sorban következő kisgyerekre. Akire az utolsó mérőütés jut, az a kiválasztott: beállhat a kör közepére. Ugye, így zajlik ez időtlen idők óta óvodákban, játszótereken, gangok sokaságán… Természetesen.

A gyerekek kiszámolnak. Ez a kultúránk szerves része. De megnéztük már figyelmesen közben a kézmozgásukat? Meg, persze. Megfogalmaztuk már valaha, hogy ez a kézmozgás nem más, mint a legegyszerűbb vezénylés mozdulata? Nem, soha nem fogalmaztuk meg. Nem is gondoltunk rá! Pedig egy az egyben azonos azzal!

Marci karmesterként vezényli végig a kiszámolás folyamatát, s menetközben – rendszerint – elkövet minden hibát, amit karmester elkövethet! Természetesen. Hiszen most kezdi a sok-sok tanulást. A mi segítségünkkel.

Semmi nem úgy kezdődik, hogy kész van. Hanem hogyan? Erről írok legközelebb. Egy biztos:

NEM KELL JÓNAK LENNI AHHOZ, HOGY ELKEZD!

DE EL KELL KEZDENED AHHOZ, HOGY JÓ LEHESS!

Fülelj, muzsikálj!